1.fejezet. C
 Az élet egy verseny, rajtad áll hogy beleadsz e mindent és megnyered,  tied lehet minden amire vágytál, vagy nem küzdesz és semmi vagy.
Folyamatosan küzdök, kitartok ameddig csak tudok.Mert miért adjam fel?Győztes akarok lenni.
  A Kaliforniai élet nem változtat annyira meg, csak csöppet, igazán keveset, add majd elvesz, csalódást okozz, és olykor örömet.
7 éve lakok itt, kis koromban imádtam, de így idősebben nem vonz már annyira.
5 hónapja van egy barátom. Mich(ejtsd: Mícs). Előtte volt egy 1éves kapcsolatom, Benjivel. Nem tudom hogy tudtam vele együtt lenni, szörnyű ember, hazudozott és folyton megbántott.
De Mich más, mellette önmagam vagyok.De volt egy nap amikor minden megváltozott..
 -C, mondanom kell valamit.
Kérdően néztem rá..- Hát akkor mond.
-Elköltözünk, Floridába.
-Micsoda?  Hova? Ezt nem teheted velem.
-Nagyon sajnálom, tudod hogy te vagy az életem.. de ez nem azén hibám, apám megcsalta anyát, anya itt akarja hagyni.
- Beszélek Jessivel , és hátha meggondolja magát, nem tehetitek ezt..
-Életem, holnapután utazunk, megvannak a repjegyek is. Nem fogja meggondolni magát.
-Nem akarom hogy elmenj.
-Én se.
Kiszálltam a kocsiból és berohantam a házunkba.
Az egész éjszakát átsírtam. Mich irt smst, hívott is, de nem  nagyon érdekel. Végülis ez egy szakítás volt nemde? Elfog hagyni.
Szombaton kikísértem őket a reptérre.
-Életem, nem kell hogy vége legyen. Távkapcsolat?
-Szerinted menne?
-Megpróbáljuk, mindennap hívlak majd, és írok is.És 4hónap múlva lehet el is tudok jönni.
-Jó, próbáljuk meg.
-Nagyon szeretlek.Hívlak ha ott vagyunk már.- és megcsókolt.
-Cyle(utáltam ha Jessi, Mich anyukája a teljes nevem kimondja.)  nagyon sajnálom.
-Nem a te hibád.
-Hiányozni fogsz, gyere ölelj meg.
-Ti is nekem.
A könnyes búcsú után felszálltak a repülőre. A szívem majd meghasadt.. De ugyan úgy élnem kell tovább az életem.Felhívtam anyát hogy jöjjön el értem.


Utáltam a hétfőket.. Most még jobban utáltam, szörnyű hétvégém volt.


SZERKESZTÉS ALATT! bocsi.

Bevezető
 C élete.

Volt hogy csak az ablakban ültem és gondolkoztam, gondolkoztam azon hogy szeretem e vagy sem, gondolkoztam az életemen, azon hogy hogy kerültem ide.
De ezek szomorú dolgok szóval inkább megpróbáltam elfelejteni őket.
7 éves koromtól más életem lett, tudjátok, a szüleim elváltak.
Anya sokat szenvedett, nem mondta de látszott rajta.
Elköltöztünk messze Kaliforniába, a 'jobb élet reményébe'.
Szerintetek változott valami, bármi?
Apám nem keres, a testvérem még mindig hülye, anya viszont már boldogabb.
15 éves korom ellenére, rajtam semmi változás nem vehető észre.
Még mindig morcos vagyok, félek a sötétbe, és ami rosszabb egyre többet csalódok.
Sokszor gondolkoztam azon hogy az én édesapám rontott el mindent?
A félrelépése miatt lettem én ilyen? Ilyen, zárkózott, kicsit félénk bár nyílt, és érzelmileg egyre erősebb...

Ajánlom ezt a kis blogregényt minden olyan lánynak, fiúnak aki így járt. Félig az én sztorim bár kicsit csempésztem bele más helyszínt és más embereket.
Jó olvasást!